Ma reggel, kissé még álmosan
nyúltam a telefonom után, hogy megnézzem, kik is lettek gazdagabbak az 57.
Grammy-díjátadó gála után egy, vagy akár több szobrocskával.
Nos, én személy szerint igencsak meglepődtem (bár a
hozzáértők szerint nem volt meglepetés idén) az év albuma nyertesén. Bár
annyira nem, mint Kanye West, itt.
Beck Hansen
neve ismerősen csenghet azok számára, akik már a ’90-es években is „aktív
zenehallgatók” voltak (1994-ben megjelent Loser c. dala hozta meg számára az
átütő sikert), őszintén bevallom nekem viszont utána kellett néznem Beck eddigi
sikereinek. A lista egészen hosszú, hiszen a Morning Phase már a 12. nagylemeze
az amerikai énekes/zenész/dalszövegírónak.
Az album
2014. februárjában jelent meg, az idei Grammy-díjátadón pedig besöpörte az Év
albuma, valamint az Év rock albuma díjat is. A kritikusok véleménye szerint
Beck az egyik „legkreatívabb alternatív rock zenész”.
Őszintén
szólva a Morning Phase meghallgatása után sok jelző eszembe jutott, a kreatív
azonban nem szerepelt a listámon. Félreértés ne essék, egy nagyszerű albumról
beszélünk, azonban számomra meglehetősen egysíkú. A borító és a cím remekül
összegzi a lemez hangulatvilágát: kicsit melankolikus, kicsit elmosódó, kicsit
esős, kicsit elmélázós. Pont, mint egy lágyabb téli reggel.
Az album első kislemeze a Blue
Moon nagyjából felvázolja a lemez világának hangulatát. Aki szereti a Coldplay zenevilágát,
annak egész biztosan tetszeni fog ez a dal is.
Beck albuma
igaz, hogy meglepett, de ennek ellenére is nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek,
aki egy nyugodt, dallamos, igényes hangszerelésű, mély dalszövegű lemezre vágyik.
Nem feltétlenül lesz az album, amit újra és újra meghallgat az ember, vagy
amire hatalmasat bulizik. Azonban egy hűvös téli nap mellé remek aláfestő
zeneként szolgálhat az otthoni bekuckózáshoz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése